Az UNESCO Közgyűlésének 41. ülésszakán lezajlott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a Kormányközi Hidrológiai Program (IHP) Tanácsába, az ország ezzel újra a 36 tagú testület aktív tagja.
Az IHP az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyetlen olyan kormányközi programja, amely vízügyi kutatással, vízgazdálkodással, valamint a hozzájuk kapcsolódó oktatással és kapacitásfejlesztéssel foglalkozik.
Shamila Nair-Bedouelle a természettudományokért felelős főigazgató-helyettes az újonnan megválasztott Tanács első ülésén hangsúlyozta, hogy a Program a tagállamoké, értük van. A tagállamoknak az UNESCO-val közösen kell kialakítaniuk, működtetniük a Programot, annak érdekében, hogy senkit ne hagyjanak hátra, hiszen a víz összeköt minket és minden csepp számít.
A Tanácsban Dr. Balatonyi László az Országos Vízügyi Főigazgatóság Települési Vízgazdálkodási Osztályának vezetője és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa képviseli Magyarországot.
Balatonyi László Abou Amanival az IHP program igazgatójával
2021. november