2023. szeptember 26-án az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság rendezvényt tartott annak megünneplésére, hogy Magyarország 75 éve - 1948. szeptember 14-én - csatlakozott az UNESCO-hoz. 

Firmin Edouard Matoko, az UNESCO Afrika prioritásért és külkapcsolatokért felelős főigazgató-helyettesének videó üzenete és Réthelyi Miklós elnök úr köszöntője nyitotta a programot, majd két kerekasztal beszélgetés során az UNESCO munkájában, programjaiban részt vevő kiemelkedő kutatók, szakemberek, diplomaták saját személyes tapasztalataik alapján beszéltek a szakosított szervezet működéséről, abban Magyarország szerepéről és sikereiről.

 

 

Turóczy László nagykövet úr, Magyarország OECD és UNESCO melletti állandó képviselője zárszavában hangsúlyozta, hogy az UNESCO-ra ma is legalább akkora szüksége van a nemzetközi közösségnek, mint bármikor az alapítása óta eltelt közel nyolc évtizedben. Napjaink globális kihívásaira, mint amilyen a technológia robbanásszerű fejlődése, a klímaváltozás, a demográfiai kihívások, az oktatáshoz való hozzáférés, stb. csak globális együttműködésben adhatók megfelelő válaszok. Magyarországnak is legalább akkora szüksége van az UNESCO-ra, mint bármikor korábban. Elmondta, hogy Magyarország az együttműködésre és a konstruktív, szakmai, a kölcsönös tisztelet elvén nyugvó párbeszédre törekszik, szem előtt tartva azt, hogy a nagy világhatalmak körül kialakuló tömbök mindegyikével fenntartsa ezt a konstruktív viszonyt. Az UNESCO-ban folyó együttműködéshez, s az abban való aktív magyar hozzájáruláshoz – az egyértelmű külpolitikai célkijelölésen túlmenően – mindenekelőtt erős szakmai alapokon nyugvó, aktív hazai szakmai hozzájárulás, szerepvállalás szükséges. Magyarország mindig is méltán büszke lehetett nemzetközi szinten is kimagasló intellektuális-tudományos teljesítményére.

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság

Fotó: KIM

Forrás: https://unesco.hu/hirek/magyarorszag-75-eve-az-unesco-ban-107521